Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jó kapcsolat 2. rész

 

Nevetünk, szomorkodunk

 

Barátaimmal meg volt beszélve egy szilveszter előtti kirándulás; ám kitalálták, hogy ne csak sétáljunk, hanem inkább fussunk az erdőben. Én csak rövid távokat szoktam futni, de gondoltam nekivágok, legfeljebb lemaradok és majd telefon segítségével megtaláljuk egymást. Mivel Andiék nem diktáltak gyors tempót, ezért bírtam; nemúgy Jefka, nagyon lemaradt. Futás közben a gondolataiba mélyedt és azon elmélkedett, hogy „Szeretem én ezt a gazdit, Hangát is bírom, szívesen megyek velük mindenféle, meg nem szeretnék semmiből sem kimaradni, hátha kaja lesz a vége; de ez fránya futás, ilyen bolond gazdával vert meg az isten, hogy még futni is kell. Tudok én futni, ha akarok, például nemrég egyik agility edzésen, versenyeztünk egy fiatal 2 éves fruskával, ugyanazt a pályát kellett lefutnunk, és én voltam a gyorsabb. Erre képes a párizsi, plusz, ha gazdi az általam szigorú feltételek által meghatározott módon ugrándozik, tapsikol, pattog és idétlen hangokat ad ki magából; az tetszik nekem, bepörgök tőle. Főleg az tetszik, hogy annyira tetszik neki, ha nekem tetszik. Ilyenkor mindig nevet is, néha még a párizsiról is megfeledkezem, ha nevet. Érdekes jelenség a kétlábúak nevetése, nálunk kutyáéknál nincs ilyen, de mi mégis megtanultuk értelmezni.  A nevetés sokféle lehet:
1. szívből jövő örömnevetés
2. kinevetés: Egyszer szegény kutyajóanyám, Kitti át akart ugrani egy patakot, nagyon rákészült, nekifutott, elrugaszkodott, és bele a patak közepébe, el is merült, aztán azonnal fel is bukkant és kisétált a patak szélére; de ezek a gonosz kétlábúak, ahelyett, hogy sajnálták volna, elkezdtek nevetni, kinevették Kittit, hogy milyen ügyetlen volt. Kittit nem zavarta saját ügyetlensége, annál jobban gazdája rosszindulata, látszott rajta, hogy megviseli a dolog.
3. hamis vagy leereszkedő nevetés, mosoly – Ennek nem dőlünk be, ne is próbálkozzatok.

Szóval ahhoz, hogy igazából fussak, a következő szabályoknak kell fennforognia gazdámnál:
1. párizsi, illetve bármilyen állati eredetű ehetőség
2. szívből jövő jókedv
3. örömnevetés
4. ugrálás, pattogás, idétlen, magas hangon gügyögés; de csak azért, hogy titokban kinevethessem a gazdit.

Jelenleg egyik fennforgás sem szabály, így nem igazán érdekel, hogy azok ott hova is futnak nagy lelkesen, úgyis visszajönnek értem; meg különben is, lehet, hogy visszafordulok, azokhoz a kedves emberekhez, akikkel az előbb találkoztam útközben; náluk volt kaja és ráadásul egyhelyben álltak, 2:0. Gazdacsere megfontolandó.”

Szóval Jefkának ez a mostani futóstúra nem igazán tetszett, így beraktuk őt a kocsiba és nélküle mentünk, majd futás után, a lángosozáshoz már ő is velünk jött, itt már jóval lelkesebben vett részt az eseményekben.

A lángosos bódénál volt egy anyuka a kislányával, Manna vigasztalhatatlanul sírt. Ki kellett jönni az étteremből a sírás miatt, vagy nem kellett, csak kellemetlen volt az anyukának, mindent megpróbált, de semmi nem hatotta meg a kislányt. Néha, egy pillanatra, amikor a kutyáinkra figyelt, abbahagyta. Aztán Hangával mindenféle trükköt mutattunk be, hátha az majd érdekesebb lesz, mint a sírás.  De ez is csak pillanatokra vonta el a figyelmét. Nem történt vele semmi konkrét rossz, valószínűleg csak rosszkedvű volt. Aztán Manna anyukája kitalálta, hogy megetetik lángossal a kutyákat, elkezdték szórni a földre a falatokat, mintha csak galambokat etettek volna. Ez már tetszett Mannának és végre megnyugodott, egészen addig, amíg tartott a lángos.
A kutyáknál nincsenek ilyen végeláthatatlan sírós-rívós helyzetek. A kutyák rosszkedvűkben inkább magukba fordulnak, a gyerekek is előbb-útóbb megtanulják nem kifejezni ilyen módon az érzéseiket, aztán ha felnövünk, akkor már szinte sehogyan sem fejezzük ki, megtanuljuk megjátszani magunkat, hogy igazából semmi bajunk sincs és elvárjuk a környezetünktől ugyanezt.  Vajon melyik a jobb, ha ilyenkor hagyjuk, hogy kifejezze az érzéseit a felnőtt vagy gyerek, vagy megpróbáljuk kihozni ebből az érzelmi szituációból? Nem tudom. De az biztos, hogy nem jó, ha elnyomjuk ezeket. A kutyák érzékenyek az emberi sírásra, és az emberi érzelmekre. Sokan mesélik, hogyha szomorúak vagy sírnak, akkor kutyájuk odamegy hozzájuk és „vigasztaló” szemekkel ráteszik a fejüket a lábukra vagy nyalogatják a kezüket. Nálunk például sokszor előfordul, hogyha dühös vagyok, akkor odajönnek a kutyáim, csóválnak és simogattatják magukat (ha rájuk vagyok dühös, akkor persze nem), érdekes, hogy nálunk ezt a „vigasztaló viselkedést” a düh váltja ki. Szóval a kutyák általában azt a megoldást választják, hogy kihozzanak bennünket a rossz érzelmi állapotunkból. Hátha ők tudják.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Utolsó kép


Facebook


Archívum

Naptár
<< November / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 50766
Hónap: 1731
Nap: 58